2009. október 21., szerda

Liberálisok Megint Pofátlanok

Mostanában egyre több aranyos arcot ismerek meg a Facebook-on, akiknek közös jellemzőjük, hogy az LMP nevű pártocskáért rajonganak. A Századvég-forsense felmérései szerint 2-4%-on áll ez a nevetséges alakulat, ami azért elgondolkodtató.

A kommunista nem vész el, csak átalakul

Az LMP-t süllyedő hajójukról menekülő SZDSZ-es középvezetők gründolták össze, akik ex-pártjuk egyik kedves hobbijában igen jók; az átmentésben. Tkp. az egész arról szól, hogy az elmúlt húsz évben felnőtt nemzedéket megetessék még egyszer azzal a szar maszlaggal, amit az én generációmnak egyszer már lenyomtak a torkán 89-90 környékén. Vagyis a "szabadelvű" alapszar: a kereszténység szép ígéretei és elvei, a kötelezettségei nélkül.

"Akik kiábrándultak a politikából"

Na, azok nem az LMP vezetői, ők nagyon is bele vannak ábrándulva. A remnybeli szavazóbázisuk viszont annál inkább; akik nem igazán tudnak a dolgok mélyére nézni; akik túl hülyék az összefüggések megértéséhez; akiknek sajnálatosan rövid a memóriájuk.

Az Európai Zöld Párt hülye mítosza

A
z LMP büszkén hirdeti, hogy meghívták őket a szélsőbal fellegvárába. Baromira tudja mindenki, hogy az EZP valójában a '68-as eszmék és a '70-es évek anarchista terrormozgalmainak eszméit őrzi és viszi tovább. Erre büszkék lehetnek

Mi már egyszer megettük, ne tegyétek meg ti is!

A 90-es évek elején hirtelen egész Magyarország liberális lett. Annyira jól hangzott ez az egész! Szeressük egymást, gyerekek, mindenki egyenlő, etc. Ugyanígy baromira szimpatikus lehetett a kommunizmus a XX. század elején. NE higgyétek azt, hogy ez a megoldás!

(Folyt. köv.)


2009. szeptember 16., szerda

Viktor nemőszödi beszélye

OV: 60% felett vagyunk, valamit tenni kéne.
Kósa: Nyerjünk?
/csendes derültség/
Navracsics: Hülye vagy, Lala.
OV: Tényleg, mi legyen?
Áder: Beszéljen sokat a Kövér, meg a Semjén.
/taps, derültség/
OV: Azért fideljünk (kacsint, derültség) oda, nagyon nem kaphatunk ki.
Pellczné: Ja, azért valamiből élni kell.
Navracsics: A Feri. Tudjátok, Fletó.
Deutsch: He?
Szíjjártó: hülye vagy, Tomi.
OV: Magyarázzuk meg, hogy Gordon rosszabb, mint Fletó volt. Erre a nyugdíjasok megint a komcsikra szavaznak. Peti?
Szíjjártó: Mondjuk el a szimpatizánsoknak, hogy velünk se lesz jobb.
Semjén: Isten utálja a buzikat.
Áder: Igen, ezt erőltesd! Mínusz 2-3 %.
OV: Még mindig kurvára vezetünk.
Navracsics: Anyázzuk még keményebben a Jobbikot!
OV/gondolkodik/: Ez a megoldás. A komcsikat mindenki rühelli már.
Szájer:Vazz, de szép lenne, ha ezek a faszok 20-30%-ot kapnának!
Navracsics: Öregem, nem lenne meg az 50%, de kijelentenénk, hogy se komcsival, se nácival nem koalíciózunk!
OV: Laci, mostantól te vagy a Párt arca. GO WILD!
Kósa: De kormányozhatnánk!
/hangos derültség/

2009. szeptember 4., péntek

Gyurcsány annyira nem is...

...mint én. Simán órákat adhatnék neki elkúrásból; bár az én verzióm kevesebb embernek fáj.

2009. szeptember 3., csütörtök

Kúrjunk neten!

- Van rajtad valami?
- Semmi, még szőr sem...
- Megmutathatom?
- Látni akarom, érezni akarom!
- Meg ne ijedj, 25 centi...

Ismerős? Ha igen, akkor menekülj, fordulj orvoshoz. Ha kúrni akarsz, szerezz egy csajt/pasit, végső esetben menj kurvához, de NE RÁNGASD A JOYSTICKOT NETES ISMERŐSÖKRE! Miközben a monitort/billentyűt törölgeted nedves(...) szivaccsal, gondolj bele, hogy mekkora beteg fasz vagy! Szerinted az a csaj Ausztráliában/Norvégiában etc. mennyire tart téged férfinak? Segítek: pont annyira, amennyire te őt nőnek. Ha letörölted a gyerekvetőmagot a mancsodról, megosztok veled valamit: (hajolj közelebb, titok) szopatni jobb. Legyen csúnya, de legyen valódi. A végén még bele is esel, és megmagyarázod magadnak, hogy Te tkp mindig is erre vágytál. EZ SEM IGAZ! Te Megan Fox-ra vágysz.

DEHA mégis netes/recskás szexre adod a fejed, akkor GO WILD.
Legyél annyira buggyant, mint dr. Hannibal és képzeld el, hogy a csaj az üvegszálas kábel túlsó végén egy Pink-be oltott Péterfy Bori. Ő meg hadd higgye rólad, hogy te a Terminátor és Brad Pitt különös hibridje vagy.

Praktikus tanácsok:
"Spriccelni fogok, mint egy kibaszott gejzír. Készen állsz?"
"Imádom, amikor ilyen nedves a pinád. Nyelni akarom!"
"Hízzál még 20 kilót, akkor legalább érezni fogom, hogy igazi nővel vagyok!"

Ezt a postot R. ihlette.

namégegy

Napi hangulat

Abroncs sír hangosan
névtelen utakon
ónos eső veri arcomat
egy külvárosi udvaron

Vártalak? Kívántalak?
Kiáltottam hangosan
névtelen neved?
Avagy bántottalak csendben?

Szél libben; nem kezelhetem
Fatörzs csavarodik
Engesztelhetetlen.

Vak vagy, természet?
ordítsalak szét?
Vagy viseljük el
Földanya undorító terpeszét?

Megjegyzés az előző poszthoz

Ugye senkisem gondolta, hogy ezt nem beszélem ki?

Egy régóta tervezett poszt: emberek a neten

Nem, ez nem holmi szociológiai fejtegetés lesz, hanem saját élményeim neten megismert emberekkel kapcsolatban. Ha valaki magára ismer és megsértődik: szar. Nem fogok bocsánatot kérni.

I. Pasik

Pasikkal egy heteró manus számára megismerkedni könnyű. Témák: Sport, filmek, gyurcsánytakarodj (gy. k. :politika). Nézzük egymás blogjait, kommentelünk és előbb-utóbb kialakul egy pszeudo-barátság. Ebből a büdös életben nem lesz valódi emberi kapcsolat; de segít abban, hogy továbbra is a férfinemhez tartózónak valld magad, anélkül. hogy focimeccsre járnál.

II. Csajok

Csajokkal egy heteró manus számára megismerkedni könnyű. (Déjá vu?:)) Írjál blogot, fórumozz/csetelj sokat és add magad "érzékeny" faszinak. Ha egy nő non-stop kúrás helyett a netet választja, akkor valszeg eléggé el lehet keseredve ahhoz, hogy még TE IS oké legyél neki. DE: soha ne kezdj netfreak csajjal komoly kapcsolatot. A számítógépes/internetes szubkultúra igenis pasi-cucc. Ha egy csaj oda akar tartozni, akkor ott komoly bajok vannak, tehát valószínűleg barbibaba helyett meccsbokszot kapott gyerekkorában a csaj, esetleg annyira ronda, hogy ez az egyetlen esélye a faszhoz való közelkerüléshez.
Ha mákod van, akkor ő a harmadik eset: kalandozó típus, aki szeretne kipróbálni egy geek-et. Erre az esély: 0.001%.

III. Csajok, akik ezt az elméletemet hamissá tették

1. Angyal
(megpróbálok olyan nickeket adni, amik alapján az érintettek max. saját magukat ismerik fel.)

Angyal a létező legvalószínűtlenebb módon került be a netes életembe; a gyaloglo.hu egyik szexchat oldaláról. Nagyjából életemben először? másodszor? jártam ott (és azóta sem-bármilyen hihetetlen) ő meg akkor először és utoljára(neki ezt el is hiszem). Angyal a huszas évei közepén jár és egy rettenetesen szép kisebbségi magyar lány. (Értsd: külországi) Olyan kis hozzádbújós-kedves csaj, akit a pasik 90%-a feleségnek akar. Kb. egy évig msn-eztünk egymással, találkozót is megbeszéltünk, aztán nem lett semmi az egészből. Nemrég kaptam tőle egy kurta üzenetet, miszerint megtalálta élete szerelmét és boldog. Hál'Istennek; ennek felhőtlenül tudtam örülni.

2. Virág

Virág egy fórumon keresztül lépett az életembe, ami nagyon rövid életű volt. Én adminoltam, tehát minden szökőnapon frissült. Rövid idő alatt privát szoba lett; ő és én beszélgettünk egymással. Aztán telefonszámcsere, majd személyes találkozások; a mai napig kontaktban vagyunk és nagyjából az egyik legkedvesebb barátommá lett.

3. Tyúkanyó

Ő délnyugat-Magyarországon él és soha nem láttam személyesen. Szintén fórumról ismerem. Néhány hónap után telefonszámot váltottunk; azóta egymás lelki szemetesládái vagyunk. Imádom a hangját; tényleg igazi tyúkanyó.

4. T-1000

Szintén nem a szomszédom; jónéhány kilométerrel arréb keresi meg a betevő akvavitját. Abból a szempontból kilóg a sorból, hogy őrá nőként gondolok. Rettenetes hárpia, de ha majd valaki megtalálja hozzá a megfelelő kulcsot, akkor az a pasi kurva boldog lesz mellette.

5. The Irish Rover

Na ő viszont elég közel lakik hozzám és az egyetlen, akivel valódi "fiú-lány" "együttjárunk" kapcsolatba keveredtem. A legviccesebb az egészben az, hogy kb. 20 évvel ezelőtt mi elméletileg ismertük egymást. Amikor én a tízes éveim végén jártam, ő kamasz lány volt (15?16?) és én voltam az ideálja. Őszintén szólva, nem emlékszem rá ebből az időből. Nagyon véletlenül megtalált iwiw-en és össze is jöttünk; tkp egész jó kis kapcsolat lehetett volna, ha nem vagyok ennyire fucked up.

Még persze lenne mondanivalóm a témában, de egyelőre ez is elég, nem?

Megint verset írtam:S

Van egy puttonyom, tele ősszel

Átizzadt pólóm hátát friss szél borzolja
megborzongok én is
Eső koppan borzas fejemen
eljön majd a tél is

Lehullott gyesztenye-leveleket
harapdálok
Talpam alatt tüske-héj roppan
őszi esőkre várok

Térképek, haragok, sóspálcák
mind
ezt várták?

Játékok szavakkal, üvegasztallal?
vagy
roham szembe a fallal?

Állapot

Tegnap nagyon jó napom volt, tehát most szertelenül vidám vagyok. Ennek persze meglesz a böjtje, dehát hagy érezzem magam most jól, a holnap meg törődjön a saját bajával. Ma mindenki jó nálam egy puszira, holnap meg hagyjatok békén, mert másnapos és rosszkedvű leszek.

2009. augusztus 29., szombat

Nem addig tartott

Egyelőre a nyár nem akarja elengedni a kötelet és kötelességtudóan hanyattesni; továbbra is gyönyörű idő van és továbbra is nyári programjaim vannak.

Valószínűleg most vesztem el a maradék olvasótáboromat, de innen szép az újrakezdés:)

2009. augusztus 24., hétfő

You'll never walk alone, Mike

Ritkán írok sport-témájú bejegyzést, de most muszáj. Először is, életem kedvenc gólvágói:

5. Ronaldo
4. Michael Owen
3. Henke Larsson
2. Van Basten
1. Alan Shearer

Most a 4. helyezettről szólnék pár szót. Owen játszott a Liverpoolban (You'll never walk alone), a kibaszott Real Madridban, a Newcastle United-ben (aminek nagy-nagy fan-ja vagyok) és most odament a Világ Legjobb Klubjához, a Man. United-hez. 29 éves és egész élete arról szólt, hogy szétrúgták, megsérült, beteg lett. Megkapta az aranylabdát, ő volt a világ legjobb futtballistája, de valahogy mégsem jött ki neki a lépés.
Eljött talán az idő, hogy a karrierje alkonyán megmutassa, miért nagy zseni igazán. A Manchester Unitednek idén MINDENT meg kell nyerni, hogy bebizonyíthassák, hogy primadonna cr nem hiányzik és ebben M.Owené lehet a főszerep, nem Rooney-é. Sir Alex ÓRIÁSIT húzott most. Ebben az évadban (a DVSC, a Szombathely, az FTC és a Newcastle mellett) kurvára szorítani fogok a Manchester U.-nek.

2009. augusztus 20., csütörtök

Aug 20

Eddig tart a nyár; mondtam, hogy visszajövök, ugye?

Picsánrúgás

Emiatt a szám miatt mindenki nekifutásból szétrúghatja a seggem

Amikor vége

Amikor vége
Tényleg rúgd fel a vödröt
Nem számít már olyankor
Ki döntött.

Írjál kínrímeket
ne gondolj rá
hogy írtak már remeket
Ő talán gondolná

Hogy lesz még megint
Vak tyúk is találhat szemet
De a cinikus csak legyint
Felőlem mehet.

Írjál rossz verseket
Gondolj arra
Hogy mindenki elmehet
De az ősz úgyis eljön.



Ennél szarabb verset még sosem írtam.

Fejezetek egy magyar szingli pasi életéből/2

Ha már megpucoltad azt a telibevert krumplit, csinálj is belőle valamit!
Ám legyen. De előbb csutka hangerőn meghallgatom a világ legjobb mulatónótáját.

Paprikáskrumpli alkesz módra by Eltiron

Vágjál össze kb 15 deka mindenféle szalonnát(nekem ma császár volt itthon, a füstölt fajtából) pirítsd le, majd tegyé' hozzá vagy 30-40 deka kockázott vöröshagymát. Amint beleraktad a hagyit, irtózatos sebességgel karikázz fel kb 20 deka lángolt- avagy parasztkolbit, csak puha legyen, hogy fossá főjön és sűrítse a szaftot. Amikor a hagyma már üveges és a kolbi kiizzadta a zsírját, nyomj hozzá 2 db. felszeletelt friss paradicsomot. Fedő rá, nézd hogy lesz püré az egészből. Na most már ráboríthatod a kilónyi felkockázott krumpli és fűszerezheted (só, frissen őrölt bors, meg két evőkanál fűszerpaprika). Öntsd fel annyi vízzel, h ellepje és menj el inni meg zenét hallhatni (szex ilyenkor nem jó, mert ha elhúzodik, akkor túlfő/odaég a cucc). Ha megpuhult a rumpli, karikázott debreceni/cserkeszkolbi(ami nem a cserkészekről kapta a nevét, hanem egy roppant vicces kaukázusi népcsoportról)/frankfurti virsli mehet bele jó sok, meg házilag készített csipetke. A végén tegyünk bele rettentő sok erőspaprikát, hogy másnap is fájjon. Cékla meg ropogós friss kenyér jöhet minden mennyiségben.

Tuti, hogy sok egészségmániás már a leírás láttán is hányingert kap. De én így szeretem. Sokat segít a dologban az, hogy nem kell aggódnom attól, mit fog szólni az, aki másnap felkel mellettem.

Fejezetek egy magyar szingli pasi életéből/1

Hazaérkezek a közepesen sikerült strand-randiról. Kis depi; a csaj nem jött velem haza. Hiába vagyok szakács, baszott ritkán jutok meleg ételhez, tehát ma főzök egy dögös paprikáskrumplit. Legalábbis ez a terv. De előbb kezelem a depimet: a Youtube-on meghallgatom a kedvenc bőgős Pink számom. Ettől megjön a kedvem; nekiállok krumplit pucolni, miközben a kedvenc All Saints számaimat ordíttatom. Közben persze MSN-en megbántom a szívemhez legközelebb álló személyt. Ettől még depisebb leszek, tehát iszok egy vodkát. Mélységes ellenszenvvel nézem a vízben úszkáló, megpucolt krumplikat. Tán meg kéne nősülnöm.

2009. augusztus 14., péntek

Figyi!

Bocs mindenkitől; hétvégén leszek. Válaszolok majd levelekre, posztot írok, telefonálok és regényrészleteket olvasok ;). Hétfőn nagy bebaszás volt Tankcsapdán, azóta meg meló.
Ne felejtsetek el.

2009. augusztus 8., szombat

TANKCSAPDA!!!!!!!!!!!

Na fogadjunk, hogy hétfőn az első sorban leszek!
go!

2009. augusztus 4., kedd

Sí te vas

Egyik kedvenc Shakira dalom magyar fordítása by Me:

Ha elhagysz...

Magyarázd meg, ha már elég lett az Ő testéből
Amikor kielégítetted gyermeki kíváncsiságod
Mikor már megtudtad szívének minden gyengeségét
és eldöntötted, hogy visszatérsz
Kétszer nem leszek ugyanott
Ha ő csak két ujjnyival volt előttem
és rájössz, hogy fogat se mos sokszor
Amikor elviszi utolsó fillérjeid
és elhagy, majd rájössz, mennyire van szüksége Rád

Tudtam, hogy viszajössz majd egy nap
amiután ficnikre tépett téged
és még egy párnát se hagyott, amin sírhatsz
De ha döntöttél
és már semmit nem akarsz tőlem
Semmi sem számít
Mert nélküled
a világ sem érdekel

Ha elhagysz, ha elhagysz, ha elvonulsz tovább
Az égboltom szürkére vált
Ha elhagysz, ha elhagysz, nem kell...
Ne gyere vissza az én kedvemért
Ha elhagysz, ha elhagysz, ha lecserélsz
Arra a boszorkányra, arra a darab húsra
Ne gyere vissza, mert nem leszek itt

Minden új seprű jól seper
De később meglátod, hogy a fény nem tart örökké
Mikor ráncosodik a bőre
És megfonnyadnak a combjai

Visszajössz majd saját poklodból
Farkadat szarvaid közé emelve
Csábítva engem egy utolsó alkalomra
De addig
Éjjelek milliói várnak
Távol ettől a hatalmas várostól
és távol tőled
és már a világ sem érdekel

Ha elhagysz, ha elhagysz, ha elvonulsz tovább
Az égboltom szürkére vált
Ha elhagysz, ha elhagysz, nem kell...
Ne gyere vissza az én kedvemért
Ha elhagysz, ha elhagysz, ha lecserélsz
Arra a boszorkányra, arra a darab húsra
Ne gyere vissza, mert nem leszek itt

Link

Réka küldött nekem egy linket, ami az utóbbi idők egyik legjobb blogpost-jára mutat. Hadd osszam meg veletek:
ez az
Nemcsak én érzek így.

2009. július 26., vasárnap

Ismeritek ezt az érzést?

Amikor valami leesik. Amikor valamit régóta kutattok, de valahogy nem működött, de egyik pillanatról a másikra helyére került?

Hát íme, a legújabb opera-buzi. Rengeteg ismerősöm próbált rábeszélni az operára, de nem jött nekik össze, erre most összeállt a kép.

Állítólag legkönnyebb Verdivel és Puccinivel megtanulni ezt, sajnos hallgattam ezekre a tanácsokra és csak vakartam a fejem.
Íme, nekem mitől jött is ez be:
http://www.youtube.com/watch?v=OL7YF0Djruk
http://www.youtube.com/watch?v=Rp6qUyRX6hY
http://www.youtube.com/watch?v=hPz_ZMwFbhw

Megint radikálisan változik a zenei ízlésem.

2009. július 22., szerda

A sok posztok írásának nincs vége/2

Látszólag inaktív vagyok blogolásilag, valójában csak gyűjtöm a matériát az őszre, amikor majd belülről hallgatom az eső dobolását és kockulok ezerrel.

2009. július 20., hétfő

2009. július 19., vasárnap

Lávolom a székelyeket/2

ezért is
meg ezért is
erről nem is beszélve
ez meg epic

Right next door to death

Egy roppant profán dolog apropóján jöttem rá, hogy milyen kibaszottul kevés van már hátra az életemből - torrenteztem. Össze-vissza kutakodásom folyamán rábukkantam egy letöltési lehetőségre, rá is dobtam magam - 7000 db magyar nyelvű könyv pdf-ben és rtf-ben (főleg), tömörítve, közte rengeteg idők folyamán eltűnt újraolvasandó kedvenccel és sok-sok olyasmivel, amit még szeretnék elolvasni, de nem hittem volna, hogy hozzájutok. Aztán szép lassan elkezdtem számolgatni. Ha csak minden harmadikat szeretném egyszer (és ez kardinális kérdés, mert jó könyvet egyszer elolvasni értelmetlen) végigolvasni, mennyi időre volna szükségem? Jelenleg évi max. 2-300 könyvre vagyok hitelesítve, mert (hosszú felsorolás)-t is csinálok, tehát alsó hangon 10 év és közben? A kijövő új könyvek? Amik nincsenek benne ebben a fantasztikusan jó gyűjteményben? Fogjam vissza a filmnézést?
Ember, kajak bedaráztam ettől a gondolatsortól.

2009. július 14., kedd

Szolgálati közlemény - offline

Nyár van, tehát vagy melózok mint a barom, vagy húzok el Budapestről. Szal most lelépek egy kellemes 3 napos bulira (öcsém szülinapja) és nem lesz egy ideig új poszt.
Előre Göd szitibe!:)

2009. július 6., hétfő

Just another day (13421.)

Kurva szar napom volt tegnap, ami visszamutatott a megelőző napokra. Rákészültem, hogy öccsel megyünk Göd szitibe (némileg rá vagyok csobbanva) de vasárnap délután lemondta. Alkohol és cigimentes életet éltem 3 napig; valamit kellett kezdenem a hétfői napommal. Öccs lebetegedett, Andi depis, Dzsegger haverom Balcsin hullarészeg; nyomok megin' egy napot magamban. Ez általában be szok jönni.

Stage 1 - Rosszul vagyok
Gyógyszertárban kezdeni a napot nem jó jel. De most, miután bekaptam a bogyóimat (nem akarjátok tudni), kicsit szebb az élet. Bedobok rá 2 kis vodkát, megbeszélik a gyógyszerrel, hogy ők tkp. haverok és ugyanazt akarják (gy.k.: rendbejöjjek.)

Stage 2 - Media Markt
Okosan osztom be a pénzem, tehát teljes megtakarításom felét elköltöm egy Pioneer fejhallgatóra. Aki zenebuzi, az az is marad.

Stage 3 - Gyerünk a tóra!
Elcsalingázok a HÉV megállóig, közben kocsmastoppokkal. Végre megérkezem Budakalászra, majd két viszki után irány a víz! Kibaszott sokat úszok, meglepő módon bírja a karom, lábam, mellizmom, etc., viszont az ujjfeszítőizmaim kikészülnek. Fuck. Lábtempókkal vissza a partra. Kifelé jövet viharfelhőket látok.

Stage 4 - Hazafelé
Úgy vélem (khm-khm), hogy simán begyalogolhatok Békásmegyerig, mielőtt a vihar elkap. Amúgy meg? Ha elkap so what? Kicsit jobban érzem majd magam. Amivel nem számoltam: az agresszív bringások. Mivel Magyarországon nem divat a bicikliút építése, ezért feltalálták a "vegyeshasználatú" utakat, tehát kétszer is majdnem áthajt rajtam egy bringás. Először az út szélén fényképezek (ezt a felhőt nem hagyhatom ki), másodszor a cipőmet kötöm kb. fél méterre a bicikliúttól. Mind a kétszer rámordítanak, hogy húzzak a picsába; fel se tudom őket rúgni, mert kb. 50-60-nal tekernek.

Stage 5 - Szarrá ázok
Békásra beérve, úgy döntök, hogy mehetek tovább gyalog; mozogni akarok és nem akarok összemosódni a BKV népével (respect). Egy kibaszott McDonald's is útbaesik; x év után benyomok egy FF szenyát(mert itt jutott eszembe, hogy egész nap nem ettem. Bár az alakomon is látszana.). Kb este 8 van. Hambi (cheeseburger, bár ez tökmindegy) után kell egy sör. A benyókúton tolok egy Amstel Pulse-ot. BANG! Dörgés, villámlás; nyári zivatar eljött. Elindulok vissza a Békásmegyeri HÉV-állomásra, közben szétázok, sört iszok és röhögök. Ez tényleg a gyönyörű viharok nyara.

Stage 6 - Csak hazaérek?
Innentől nem érdekes a sztori. Felszállok a HÉV-re, bemegyek kaját venni a helyi madarasteszkóba, majd kielégítem hiányaimat (Aminek zömét az teszi ki, hogy nem MSN-ezhettem S.R.-rel.)

Stage 7 - Hajnal
Hullafáradtan filmeket néztem és járt az agyam(az a geci soha nem bír elfáradni), aztán elaludtam.

Another day spent.

2009. július 3., péntek

Egy beszéd

Íme

Ibolya

Lehet utálni a Reakciót, (elég gyakran meg is teszem) de néha megütik a zsenialitás kongadobját.
Ez a poszt egyszerűen kihagyhatatlan.

Mosoly

Tegnap úszás után megittam nagyjából x sört, be is sámfázta az agyamat rendesen, úgyhogy ma másnaposan és rosszkedvűen ébredtem.
Úgy döntöttem, ezt kizárólag vásárlással lehet elmulasztani (él bennem valahol egy 17 éves plázacica), úgyhogy nekivágtam Óbuda-szitinek (figyelem, modorosság!:)). Végül a piacon kötöttem ki (ANNYIRA azért nem vagyok szőke) ahol leragadtam egy bóvliárusnál, akinek a kínálatában üveggyöngyök és bőrkarkötők mellett használt könyvek is szerepelnek. A következőket túrtam össze:

-Az első Metagalaktika
-Stanislaw Lem: Éden
-L. L. Lawrence: A gyűlölet fája (munkába kitűnő)
-Pierre Boulle: Majmok Bolygója (első kiadás)
-David Lodge: Helycserés támadás (ez egy hirtelen ötlet-gőzöm sincs, mi ez, vmi vígjáték)
-Shakespeare összes komédiája
-Charles Bukowski: Egy vén kujon jegyzetei (Bukowski a nagy Isten, a gurum és ez a könyve -is- botrányosan alacsony példányszámban jelent meg)

A turkálás végén rávigyorogtam a pasasra, "alkudjunk".
Fószer ránézett a halomra, meg sem nézte mik azok (gondolom, kilóban gondolkodott) és kibökte: 1500 ruppó. A mosoly rákövült a fejemre, annyit nyögtem: "akkor ne alkudjunk", majd elpakoltam a zsákmányt.
Dude, tisztára tolvajnak érzem magam.

2009. július 2., csütörtök

Darwinnak igaza volt

Csak kicsit tévedett. Annyira még nem távolodtunk el a majmoktól
4.2millió nézés
670ezer nézés

Kék, zöld, rózsaszín/2

A politikai palettát általában jobb- és baloldalra szokták felosztani. Százszor, ezerszer megmondták már, hogy ez a kép hamis és évtizedek óta elavult- most megpróbálkozom egy új megközelítéssel, nevezzük ásványvíz-teóriá-nak

Kékkupakos, tehát nagyonbubis ásványvizet a fröccsön szocializálódott elemek nyomnak; a kékek az igazi radikálisok. Marja a torkot, büfögjünk nagyokat; bevállaljuk. Magyarország kékjei a két még létező valóban radikális párt: az MSzP és a Jobbik.

A zöldkupak a valódi kompromisszum, vagyis a sunyi gyávaság. A zöldek (nem "Zöldek") vozódnak a buborékosság izgató érzéséhez, de félnek a gyomorégéstől és titokban egy kicsit szeretnének olyanok lenni, mint a rózsaszínüek; határozatlanságuk eredménye ez a köztes, definiálhatatlan állapot. Nem véletlen hogy az "enyhe" vizek kupakja és az MDF foszöldje ennyire hasonlít egymáshoz.


/Előzmény: http://haragszom.blog.hu/2009/05/05/kek_zold_rozsaszin/

A rózsaszín a világpolgár színe. Tudatos fogyasztó; tisztában van azzal, hogy a vízfogyasztás szükséges, de a csaphoz nem nyúl; tudja, hogy onnan csak vegyszeres szar folyik. Azt is tudja, hogy ez baj, ennek megoldását fel is vette 30 éves lejáratú "to do"-listájára. A bugyborékoktól elvi szinten írtózik, de nem veti meg annak fogyasztóit, mert talán ők is meggyőzhetőek arról, hogy a rózsaszín az igazi. Ebben a csoportban található a legtöbb márkatudatos fogyasztó: jelenleg a Szentkirályi igazán népszerű, de dédelgetjük a noname 50 forintos vizek ivóit is. A rózsaszín a Fidesz megtestülése.

A végére hagytam a legvisszataszítóbbat: aki úgy akar zöldet inni, hogy összeönti a kéket a rózsaszínnel. Ez a típus már kihalóban van: viszlát, SZDSZ!

2009. július 1., szerda

2009. június 29., hétfő

Firefox 3.5

Nagyon jó lett, megér egy próbát. Több jó ötletet "kölcsönvettek" a google chrome-ból (kedvencem a kis + az új lap nyitásához) és érezhetően gyorsabb. Viszont még béta, úgyhogy gyakorlatilag semmilyen add-onnal nem kompatibilis.
Ettől függetlenül én két nap alatt úgy megszoktam, hogy itt is marad a gépemen alapértelmezettként.
Újabb szép munka a Mozillától.

2009. június 28., vasárnap

Lejobb magyar zenék

Két együttes vetekszik nálam a "legjobb magyar együttes napjainkban" címért; de bánatomra a szívemhez közelebb álló veszít.
Kormorán koncertekre járok; gyönyörű zenéket játszanak.
De sajna a Quimby egyszerűen jobb. Lehetne itt magyarázkodni szövegekről; zenei készségekről;kompozíciórol: baromság. Jelen pillanatban a Quimby a legjobb magyar együttes. Nem véletlen, hogy kedvenc számomat is ők írták.

Nehéz szülés volt...

de íme néhány nézhető kép a fiamról:



2009. június 25., csütörtök

ez már nem a haragszom, de az is lehetne

Gondoljátok, hogy nem érzem ebben az iróniát:
Basszátok meg!
Hányan éreztétek már ugyanezt?
Nem öngól egy kissé, hogy a liberális faszok pont egy ennyire jó színésszel játszatják el a gusztustalan nácit?
Biztos kefélnem kéne; akkor nem élném ki frusztrációmat a politikán.

Definíció

A zuschlag mértékegység, a hunvald tizede. 1 hunvald = 2 tocsik. Egy tocsik hozzávetőlegesen a mai kétmilliárd-négyszázmillónak felel meg. Forintban.

Forrás

Aki nem Himmeles, az bizonyára buzi

Valamiért ez ugrott be erről a cikkről.
Aki szerint a kuruc nem szalonképes (és ezeket az embereket meg tudom érteni) azoknak itt az eredeti cikk.
Lefordítom: aki nem ért egyet a globális/multinacionális/"demokratikus" világnézettel, az ostoba, buta, agyatlan tahó.
Akkor én az vagyok.

Egy kép

Miért szavaztam a Jobbikra? (politics for dummies)

2004-ben volt az első EP-választás Magyarországon. Nem mentem el szavazni, mert nemmel szavaztam az EU-ra, tehát botor módon úgy gondoltam, miért szavaznék egy olyan testület összetételére aminek a puszta létjogosultságát is megkérdőjelezem. Barátom, aki zsigeri Fidex-es, kioktatott, hogy attól még nyugodtan szavazhatok, ui. az EP-ben vannak ún. "euroszkeptikus" pártok. Igaza is voolt meg nem is; az akkori politikai palettán ugyanis két "Magyar" párt volt ebből a blokkból: a komcsik meg a MIÉP. Szerintetek?
De idén más volt a helyzet; a Jobbikra leadott szavazatommal küldhettem egy duplakezes análöklözést az EU-gőztől megszédült politikusainknak.

ÉS JÖVŐRE?
Jövőre, az ogy. választáson IS a Jobbikra szavazok.

FASISZTA VAGYOK?
Anyád.

AZT AKAROD? HOGY A JOBBIK KORMÁNYOZZON?
Most lehet agyat eldobni: azt akarom, hogy a Fidi kormányozzon. A hátuk mögött 100 Jobbikossal, akik minden sunyi manővernél (Pintér, Simicska, Gansperger, Strabag, etc.) üvöltsenek a parlamentben, mint a sakál. Legyenek ők a "civil konTROLL" és méretes picsánrúgásokat osszanak jobbra és balra.

ÉS A SZÉLSŐJOBBOLDALI VESZÉLY?
Az megvan hálistennek; akinek pedig van oka félni a "szélső"jobboldaltól, az fektessen be egy nagyobb adag pelusba.

ÚTÁLJÁK A CIGÁNYOKAT!
Miért, Te nem?

ANTISZEMITÁK!
Mint a Magyarok 85%-a. Csak nem titkolják annyira profin.

MIT FOG SZÓLNI AZ EU?
Pont leszarom.

Üvöltés helyett

ez

2009. június 24., szerda

Most esek szét

Ezt meg kell hallgatni!

Hangulatjelentés

Íme

Valami mindíg történik*

Meghalt a szomszédom, Jani bácsi, aki nagy barátja volt apámnak. Az utolsó éveiben már nehezen látott, valahányszor találkoztunk, megkérdezte: "Te vagy az, Attila?" Sok vitám volt vele, amikor fiatalabb koromban ordíttattam itthon a zenét. Aztán ahogy idősebb lettem, lehívott magához párszor sakkozni (megszorítani sem tudtam), beállítani a tévéjét, meginni egy-egy sört. Jó ember volt, 85 évet kapott és békében ment el. Nagyon sajnálom házunk másik öreg özvegyét, Gyuri bácsit, egyedül maradt. Odaátról biztos nem haragszik, ha régi gúnynevével illetem: Nyugodj békében, Tütyi!

*innen jött

Csak úgy/2

http://www.youtube.com/watch?v=g4Y3ABRZ0FM

Van az a pillanat

Sokszor mondtam már; ebben az országban engem semmi nem lephet meg. Eddig.
http://vastagbor.blog.hu/2009/06/24/szemelyre_szabott_torvenymodositas
Van az a pillanat, amikor az én agyam is megáll.

nap vége

Eső. Hajnal koppan
Rossz hír hozója
naplót ír, sötét borítóval
kamerák hozzák a rettegést

Szomorú, hogy
nem vagy szomorú
félelmed
seggedbe ér

szigorú és igazságtalan
a nap vége
ott ér
ahol sosem várod.

2009. június 21., vasárnap

Eltiron! Ne verselj!

Fejjel a falnak megrendelt koporsó nélkül

Harap, karmol, támad-
a vadász izgalma
Gyűlöl, szeret, bánt
Szerelem napja

Lengesd harci bárdod
úgyis hulla leszel
kergess őrült álmot
úgyis elfelejtenek.

Ne bándd meg
az senkit sem érdekel
nyelveddel ásd meg
felhőkbe emel.

Cím nélkül

Ennél kevés szarabb számot hallottam még, de a címe miatt idekívánkozik.
Miért is? Rossz napjaim voltak és nagyjából mindenkibe belerúgtam, aki szembejött. Elbasztam; lehet haragudni rám.

Loretta Grainshifter élete

A Gödi vasútállomáson odajött hozzám egy kiscic, max 2-3 hónapos lehetett Ordított róla, hogy árva, ölbevettem, kurvára jól érezte magát. Úgy döntöttem, hazahozom. Menetközben (Wader javallatára) elneveztem Loretta Grainshifternek az ismert szám emlékére.
Hazajöttünk; (L. öszzevissza ijedte magát a városi zajoktól) amikor megérkeztem a lakásomra, anyám (igen, 36 évesen anyámmal lakom; tudom, lúzer sőt talán buzi is) hisztérikus görcsöt kapott. Szerinte "összeszarik és hugyozik mindent, takarodj innen vele együtt" meg a többi. Cicnek adtam kaját meg egy kis vizet, majd elmentem lejátszani a harcomat anyámmal. Loretta közben bekajált, majd boldogan összegömbölyödött és elaludt.
A végén persze megint szar ember módjára kompromisszumot kötöttem: elkezdtem körbetelefonálni az összes ismerősömet, hogy ki tudná Lorettát befogadni? Senki. Ez nyilvánvaló. Gyönyörűmet ezután ölbe kaptam és elkezdtem házalni, majd meglepetésemre találtam egy kedves nénit, akinek az volt az első kérdése: "eladó?". Nem az, de itt van cic, meg mellé egy kis pézz, kaja-piára, meg hadd láthassam néha, mert 4-5 óra leforgása alatt egy puha meleg kis helyet bérelt (vagy inkább vett) ki magának a szívemben. Ezután még elmentem boltba; hazafelé jövet azt láttam, hogy Loretta (a neve megmaradt) békésen alszik új anyukája ölében.
A végén mindenki jól járt.
Csak bennem van egy kis hiányérzet.

2009. június 20., szombat

Nyári program

Programszervezési bajaim elég szofista módon oldódtak meg; egyik munkatársam kilépett, így átszerveztük a szabadságolást és mehetek Balaton Soundra is... :)
Röyksopp, Moby: jövök!

sok okos ember borzalmas faszságokat mond

Íme
Lehet vitatkozni!

Fasz kivan

Most vagy tényleg ekkora bunkó vagyok; esetleg a b-verzió szerint rámtalálnak a világ legérzékenyebb emberei, akik szerint a blogban "jófej" dolog nyersnek lenni, de a magánéletben ne legyek ilyen? Vagy mégis középút? Hogy a fenébe vergődjek zöldágra emberekkel így, hogy a kettős mérce ősellensége vagyok? Nem igazán lehet Transformersekkel tojásokon lépkedni.

Idejön a fél világ, én meg nem tudom eldönteni, hová menjek

A Balaton Sound-on Júli 9-én Nouvelle Vague és Underworld.
10-én Kraftwerk.
11-én Röyksopp és Moby.

22-én megyek szabadságra, ezt túrázással akarom eltölteni.

Aztán kezdődik a tetű sziget; Faith No More; Placebo meg Tankcsapda. Mindebből lófasz nem fog összejönni; ha egyet mégis meg tudok szervezni, akkor az a Röyksopp/Moby nap lesz Zamárdiban. Legalábbis ennek van most prioritása.

2009. június 18., csütörtök

Bolondok karneválja

RÉgóta Készülödünk erre
összegyűlik hülyék Apraja-nagyja
falu népe és városiak
modeRnek És urbánusak

fesztivált rendezünK
kinek-kinek ízlése szerint
Aki tóksót akar, annak
szeRvezünk

Értelmetlen hülyeségeKet
beszélünk; Akinek fáj
arra legyintünk.

kell még valami?
megadjuk, Ritkán szüksÉges
KAmuznunk

Ezt a kurva rossz bökverset S.R. ihlette; ne engem basztassatok érte...:)

2009. június 17., szerda

Közérdekű felhívás!!!!

Egy vers

Készíts levest a holnapból;
Főzz bele reményt, sokat
Tegyél hozzá választ
ki nem mondott kérdésekre

Betétnek félelmet ajánlok;
fűszerezzük szorongással
adjuk hozzá a tegnapi énünk
halvány emlékét

Tálalás előtt ne felejtsük
meghinteni durvára vágott realitással
fogyasszuk forrón, frissen
ízlés szerint Istennel vagy hitetlenséggel.

2009. június 16., kedd

Csá!

Mentem strandolni!:):):)

Zenei Játék v3.0

15 éve szokásunk barátaimmal évente 2x összeülni és megmutatni egymásnak kedvenc zenéinket. Aztán pontszámokat osztunk, slágerlistát csinálunk, tiszta dalfesztivál-fíling, sörözünk-borozunk, beszélgetünk. Azonban -az élet így működik és egyéb közhelyek (Ez is közhely:))- szétsodrodtunk és egyre nehezebb még évente 2 napban is megállapodni. Úgyhogy a játék színhelyét átteszem a netre és -radical change - publikussá teszem. Eddig úgyis elég sok vitát képzett, hogy ki jöhet el az ilyen összeröffenésekre, ezt a gordiuszi csomót (klasszikus utalás, Eltiron, te zseni) most ezzel átvágom. 12 számot válogattam össze, hogy The Mighty Sheep (belsős qrwa szar szóvicc) is örüljön- kategóriákra bontva.

I - Intro - ami még nem volt

1. Az első számomon kellett a legkevesebbet gondolkodni, már egyszer linkeltem régi blogomon is, az év eddigi legjobb poplemezéről a leggagyibb szám; nyilvánvalóan a kedvencem.
Katt

2. Filmzene, ami kurva nagy.

3. Ezt csak most ismertem meg, nagyon odaüt.
Katt.


II. Ugrándozós-popos

4. Nekem sem.

5. Ez már volt???

6. Hát ez?


III. And now something completely different.

7. Szintén most találtam.

8. Azért jó ez a netes zenélés, mert ezt be nem tenném egy sörözős-beszélgetős összejövetelen be nem tenném, pedig egyik legmeghatározóbb zeneszerző életemben. Katt.

9. Még egy zseni: Yann Tiersen.


IV. Hülyeség halálig

10. Még egy odabaszás az Open Stage-től.

V. Slágermúzejum

11. Evergreen

12. Erről a számról már kurva sokat írtam, pl. itt.


Ennyi erre a nyárra, thx for watching Eltiron TV.

Finale

Végigszambáztam a Széchenyi-teret, mi legyen most? Hát a Duna-part. Ahogy sétálgatok /sport büfé, hideg Heineken 190 ruppó/, szemembe tűnik valami:
"Dude, ha ezen átmész, egy másik országba' leszel!" - fut át az agyamon. Aztán az eerópunnyó, sengen szavak derengenek fel; bazeg, lecgó tu Szlovákia!
Amikor átérek a hídon, az első látvány ez:
nem is kérdés, hogy ide bemegyek. Ekkor még nem is sejtem, hogy ez a végállomás. Aztán jön Erika (tulaj) és felvilágosít, hogy egy pohár Arany Fácán (én is hívhatom így, ha már szerintük Párkányt "Sturovó"-nak nevezik) 50 cent és a forint oké. Bemutat egyik törzsvendégének, a nap legbizarrabb figurájának: szerb-szlovák-magyar keverék, de csak magyarul beszél, Békés megyében született, Bp-en lakik Esztergomban dolgozik és Párkányba jár kocsmázni. Hosszú beszélgetés kezdődik, aminek kb. a felénél Erika hoz valami helyi rettenetes pálinka-specialitást; a hatásának leírására talán csak Douglas Adams lenne méltó. Megegyezünk abban, hogy én ide záros határidőn belül visszatérek; enyhén kacsázó léptekkel távozok.

Scene VI. - Veszélyes az út ha-hazafelé...

Gyalog vissza Egomon keresztül a vasútállomásig, közben sör és 20 ft-os tartozásom rendezése a rézkakasban. Vonat orrom előtt tehát fél óra kocsmázás a Jokerben; heated vita Bélával(?) és Péterrel(?) az István, a király különböző értelmezéseiről. (Becsszó, nem én kezdtem!)
Vonat jön; hazaszédelgek. Megrendelem életem 2. legszarabb pizzáját (AVANTI) és eldőlök, mint a zsák.
Jó nap volt, bassza meg.

2009. június 14., vasárnap

2009. június 12., péntek

Csodás siker

Sikerült átállítanom a blog default időkijelzőjét Csendes-óceániról Közép-európaira.
Már csak azt szeretném tudni, hogy milyen meggondolásból volt az az alapértelmezett?
És honnan tudta meg egy olvasóm az msn-azonosítómat? (Na jó, ez nem lehetett annyira nehéz.)

2009. június 11., csütörtök

Continue...


Séta tovább. Na ennyire még nem:
Főutca, rakat akocsik, kocsma kocsma hátán, de most kösz jól vagyok. Pázmány egyetem; ide járnak csajozni a geek-ek.
Na, a következő krimó viszont ígéretesnek látszik.





Intermezzo: Rézkakas
Na, ide besétálok. A pult mögöt idegesnek tűnő öreglány.
"Csapolt sör?" -próbálkozom.
"Az nincs."-hangzik az informatív, de lehangoló válasz. "Akkor mitől söröző..." tűnődöm, de csak befelé.
"Különben is,"- vált hirtelen hangnemet- "most sajnos nem tudom kiszolgálni, mert kifogyott a pénztárgépből a szalag és nemtom, hogy kell kicserélni." Kurvajó.
"Hölgyem"- váltok kincstári mosolyra- " NEM Apeh-ellenőr vagyok, hanem vendéglátós, mint magácska." Gyanakvó tekintet, majd felderül:
"Akkor maga ért a pénztárgéphez!" Beismerem, hogy ez igaz.
"Első napja itt?" Kérdezem, miközben cc.25 mp alatt kicserélem a gépszalagot. "Igen"- sóhajt a mostanra egészen emberivé szelidült nyanya. Kis unicum, kis Heineken: 450 rúpia, előhúzom a 10k-sat, újabb sápadás. "Váltópénze sincs?" kérdezem megértő mosollyal. "Nincs" - ismeri be.
Összekaparom az apróm, továbbállok.

Scene IV. - A Széchenyi tér

Ez az első kép amit meglátok, utána viszont majdnem hanyattesek. Nem tudom miért, néha egy bajuszos-szemüveges lányba is egy pillanat alatt beleszeretek, ha megvan benne az a bizonyos valami, ebben az épületben vastagon megvan, megállok és fényképezek, mint egy hülye.

Ideje beülni valami menő helyre.A Napos Oldal, ez nekem tetszik. Csapolt Staropramen: 350, király. Ahogy kortyolom a söröm, a terasz elkezd megtelni ultratápos csajokkal.
Tovább. Hú, ez valami lebuj:
Az hát. Bemegyek és azonnal elkap a totális Budapest fíling: Egy kövér és egy ronda gádzsi kiszolgálás helyett 3. kolléganőjét szidja és standlapokat lenget.
Nagy nehezen kisírok egy pohár sört és elmúlik a Bp-érzés: jéghideg Kozel 135/pohár, anyám, egy turistaközpontban. Ezek miből élnek?




To be continued...

Már megérte


Kb 8 perc alatt csináltam meg az új blogot, és míg a blog.hu-n egy éven keresztül nem tudtam rájönni az oldaldoboz szerkesztések mikéntjére, itt 3 perccel később már vidáman alakítgatom az oldal pofázmányát; kb 2 percenként automatikusan ment, anélkül, hogy ezzel megzavarna az írásban; és most megpróbálok beilleszteni egy 1280x768-as képet: siker. Szopjatok le indexesek:).

P.s. : Az Esztergomi vár a Mária-Valéria hídról fényképezve. Szép, nem?

ideköltöztem, lehet követni

Miután meglehetősen elegem lett az index-ből, meg a blog.hu motorjából és zagyva kezelői felületéből, ide költözik át a hajdani haragszom. blog.hu.

ELŐZMÉNYEK