Finale

Végigszambáztam a Széchenyi-teret, mi legyen most? Hát a Duna-part. Ahogy sétálgatok /sport büfé, hideg Heineken 190 ruppó/, szemembe tűnik valami:
"Dude, ha ezen átmész, egy másik országba' leszel!" - fut át az agyamon. Aztán az eerópunnyó, sengen szavak derengenek fel; bazeg, lecgó tu Szlovákia!
Amikor átérek a hídon, az első látvány ez:
nem is kérdés, hogy ide bemegyek. Ekkor még nem is sejtem, hogy ez a végállomás. Aztán jön Erika (tulaj) és felvilágosít, hogy egy pohár Arany Fácán (én is hívhatom így, ha már szerintük Párkányt "Sturovó"-nak nevezik) 50 cent és a forint oké. Bemutat egyik törzsvendégének, a nap legbizarrabb figurájának: szerb-szlovák-magyar keverék, de csak magyarul beszél, Békés megyében született, Bp-en lakik Esztergomban dolgozik és Párkányba jár kocsmázni. Hosszú beszélgetés kezdődik, aminek kb. a felénél Erika hoz valami helyi rettenetes pálinka-specialitást; a hatásának leírására talán csak Douglas Adams lenne méltó. Megegyezünk abban, hogy én ide záros határidőn belül visszatérek; enyhén kacsázó léptekkel távozok.

Scene VI. - Veszélyes az út ha-hazafelé...

Gyalog vissza Egomon keresztül a vasútállomásig, közben sör és 20 ft-os tartozásom rendezése a rézkakasban. Vonat orrom előtt tehát fél óra kocsmázás a Jokerben; heated vita Bélával(?) és Péterrel(?) az István, a király különböző értelmezéseiről. (Becsszó, nem én kezdtem!)
Vonat jön; hazaszédelgek. Megrendelem életem 2. legszarabb pizzáját (AVANTI) és eldőlök, mint a zsák.
Jó nap volt, bassza meg.